2006-03-24

Zia: 2004 október 11 hétfő


“Elindultunk hazafele, önpusztítva magunkat sörrel és cigivel. Közben megtárgyaltuk, hogy miben haltak meg az apáink. Az enyém tüdőrákos volt, az övé öngyilkos lett. A lengőhídon való átkelés, sem volt hétköznapi esemény, főleg abban az állapotban, amiben voltunk… Kint volt és láthatólag nem erezte jól magát, mikor közel mentem láttam és hallottam, hogy sír... Semmi nagy bevezetés nélkül elkezdte magyarázni a családi életét, hogy nem jön ki jól a nevelő apjával, meg, hogy azért van eltörve az orra, mert a cigányok a nevelőintézetbe ahol laktak néha megvertek. Nem tudtam otthagyni, amikor sírni láttam és jól esett, hogy ilyen őszinte volt… A másnapban az volt a legjobb, hogy volt két fél dióhéjam, amelyeket úgy szedtem össze az úton, két különböző darab, és az egyiket nekiadtam és mondtam, hogy ezek nem találnak egymással. Ha gondolkodtam volna rajta, biztos nem tudok ilyen szimbolikus mondanivalót takaró akármit adni neki…”
Soha többé nem láttam.
Post a Comment