2007-04-16

Harmadik nap: ínyencség a kitartóknak

Az „Elsõ Gyergyói Örmény Napok” rendezvény harmadik
napján, vasárnap, a programban elõre kiírtuk a „Film
(Meglepetés)” pontot. Hát ez a meglepetés, nem annyira
volt film, mint amennyire finom :)
Na de kezdjük az elején, a harmadik nap programjára
nagyjából csak fiatalok voltak kiváncsiak, és ez
pozitívumként fogható fel, bár lehettünk volna többen
is.
Az elején egy rövid beszélgetést vezetett le, Tusa
Lajos Pro Art Galéria igazgatója, a
vendégelõadónkkal, és Madaras Szilárddal.
Dukai Ditta személyes kötõdéseirõl beszélt,
Örményország vonatkozásában, arról hogy mennyire
otthon érezte magát Örményországban, illetve a
hasonlóságokat emelte ki az erdélyi örmény-magyar
párhuzamban.
A Görög Joachim Társaság céljairól, az eddigi
gyüjtõmunkáról, illetve az értékeinkrõl beszélt
Madaras Szilárd az egybegyûlteknek.

A 4 órás meglepetés, egy Gozinach nevü, hagyományos
örmény nemzeti édesség volt, amellyet már két napja
elkészítettünk. A receptjét a lányok közül néhányal
leírták, másokat megnyugtattunk, hogy interneten is
elküldjük.
Annyit elõrebocsátunk, hogy alapanyagok tekintetében,
jó méllyen a zsebbe kell nyúlni, mert vidékünk nem
olyan diótermõ vidék, mint Örményország, itt a diónak
jó ára van :)
Vendégeinknek ízlett a Gozinach, amelyet a következõ
recept alapján készítettünk el:

Mindenkinek köszönjük, aki eljött!
Reméljük hogy élményekben gazdagon mentek haza!

Köszönjük azoknak is, akik segítettek, és bíztak
bennünk!

Célunk továbbra is az erdélyi, és gyergyószentmikló si
vonatkozású örmény értékek feltárása, és bemutatása,
az örmény örökség továbbvivése.

Tisztelettel:
Görög Joachim Társaság


No comments: