Showing posts with label Gyergyószentmiklós. Show all posts
Showing posts with label Gyergyószentmiklós. Show all posts

2007-06-25

Új könyv a gyergyói örménységről

Június 24-én, vasárnap délután 17-órától zajlott a ProArt Galériában, Dr Becsek-Garda Dezső, helytörténész, és parlamenti képviselő, új könyvének, „A Gyergyói örmények könyve” bemutatója, amelyet ez alkalommal Bajna György költő, újságíró méltatott.

A könyvbemutatót az örmény fiatalok szervezete, a Görög Joachim Társaság szervezte, és több mint 70 örmény származású, és a gyergyói örménység iránt érdeklődő résztvevő volt jelen.
Bajna György bemutatója után, (amelyet reményeink szerint teljes egészében közlünk itt is) Dr. Becsek-Garda Dezső történész beszélt a könyv megszületésének körülményeiről beszélt. A megjelenést egy többéves kutatómunka előzte meg, amely során a Gyergyószentmiklósi örmények, és az egyházközösség is tevékenyen segített. A szerző kutatási területe, elsősorban a székely múlt, eddig megjelent könyveiben, Gyergyó történelmét mutatta be. Azonban az örmény vonatkozású múlttal eddigi kutatásai alatt lépten-nyomon találkozott, így néhány éve, belefogott ennek a feltárásába is, és így született meg, ez a két kötetes, nagyon tartalmas, és jól dokumentált, átfogó képet adó könyv.

Szerinte a helyi örmény közösség történelmének, és történelmi szerepének ismerete nélkül nem érthető meg a Gyergyószentmiklós településfejlődése, és múltja. A gyergyószentmiklósi örménység egy vallásához hűen ragaszkodó, kultúrateremtő, népcsoport, aki a kereskedelmet, a kisiparosi céhrendszert, és ezáltal az egész helyi gazdaságot fejlesztette. Bankokat hoztak létre, és kiterjedt gazdasági kapcsolatokkal rendelkeztek, de közösségüket saját szabályaik szerint szervezték meg.

A továbbiakban egy rövid beszélgetés alakult ki a résztvevőkkel, az örmény nyelv megmaradásának, vagy újratanulásának lehetőségéről; a tágasabb: Romániai, és Örményországi örmény-örmény kapcsolatok erősítésének fontosságáról; a történelmi példákról, az anyanyelvű tanulás szükségességéről a kissebségi sorsban, valamint az autonómia, kissebségi önrendelkezés, a közösségi érdekérvényesítés, és a békés együttélés az örménységtől eltanulható modelljeiről.

Az örmény fiatalok, és a közösség nevében Madaras Szilárd köszönte meg a történésznek, a kutatói munkát, és belefektetett energiát, amellyel a Gyergyói örménységről eddigi legátfogóbb könyvet jelentette meg.

A nagyszámú hallgatóság lelkes tapssal jutalmazta a szerzőt.


Görög Joachim Társaság

2007-06-07

II. gondolat EBRESZTO est - Beszámoló



Junius 6-an este 7 oratol zajlott le a "II. gondolat EBRESZTO est" a Gyergyoi Fiatal Forum, es a Gorog Joachim Tarsasag szervezeseben.

A Gyergyoi Fiatal Forum, a politikamentesen, a gyergyoi fiatal kozossegert tenniakaro fiatalokat tomoritti, mindazokat akik onzetlenul a kozossegi celokert valamit tenni akarnak.

A Gorog Joachim Tarsasag a gyergyoszentmiklosi ormeny vallasi, es kulturalis orokseg apolasa, es bemutatasa celjaval jott letre fiatalokbol, azon ertekek gondozasaert, amelyek hozzajarultak a varossavalashoz, es a fejlodeshez. Eddigi tevekenysegunk az aprilis 13-15 kozott megszervezett I. Gyergyoi Ormeny Napok, es az "Ablak" cimu ingyenes, idoszakos kiadvany megjelentetese.

A gondolat ebreszto beszelgetes "A hit szerepe gyergyoi kozossegunkben" nevet viselte, meghivottaink, az erdelyi tortenelmi egyhazaink lelkipasztorai voltak: ft. Baroti Laszlo Sandor ormeny katolikus plebanos, Biro Sandor reformatus lelkesz, es Barni atya a katolikus egyhaz reszerol. Sajnos utolso percben derult ki hogy nem tud idoben megerkezni Nagy Endre unitarius lelkesz.

A felvezetoben a fiatalokat erinto mai problemakrol, es valsaghelyzetekrol kerdeztuk a lelkipasztorokat, amelyeket munkajuk soran tapasztaltak. A beindulo beszelgetesben nagyon sok temat tudtunk erinteni, es sikerrel kimeriteni, ugyhogy igazabol lehetetlen a nehany ora alatt elhangzott rengeteg gondolatot visszaadni, azonban nehanyat kiemelnek:
-mint jotanacs hangzott el: a fiatalok onalloan, mindentol fuggetlenul sajat maguk fogalmazzak meg, es szervezzek meg onmagukat, sem politikai, sem mas szervezeti, intezmenyi keret irant ne kotelezzek el magukat. Igazabol epiteni csak ertekek alapjan lehet, azert fontos a sajat ertekeink ismerete, apolasa, amint a Gorog Joachim Tarsasag is teszi, es kozossegek epitesei csak az igazsag alapjan lehet. Hasonlattal elve, az igazsag a kivagott fahoz hasonloan, kibujik.
-kozossegeink kozotti kapcsolatokat kell epiteni es apolni, elhangzott hogy nincs egy fiataloknak letesitet kozossegi haz, ahol csoportok, fiatal szervezetek, lelkisegi es mas ifjusagi csoportok helyet kapnak. Itt jegyezte meg Tusa Lajos ur, hogy a ProArt-ban szivesen helyet ad ezutan is fiatal rendezvenyeknek. Koszonjuk az eddigi segitseget, es lelkes hozzaallast!
-a vita, beszelgetes soran elhangzott temakat csak cimszavakban sorolva: a kommunizmus elidegenitette a kozossegeket is, es egyeneket is az egyhaztol; a kommunikacios problema, a fiatalok megszolitasanal jelen van; valsag van jelen, ugy tagabb hazankban, mint varosunkban es ennek a valsagnak a jelei a fiataloknal is jelentkeznek; Krisztus tanitasahoz hasonlo az emberiseg tortenelmeben nincs, a szeretetparancs mindenek folott van; "az ateizmus olyan, mintha szabad eg alatt ha`lna`nk"-Botika; a kommunizmus oroksege nemcsak a vallastalansag terjedese, hanem a munkamoral, a becsuletesseg valsaga is, amely bizonyos esetekben maig hat; nehez-e vagy konnyu felvallalni a mai tarsadalomban azt hogy valaki kereszteny, keresztyen, ...
-arra a kerdesre hogy az egyhazak a fiatalok problemaira mit tudnak nyujtani, a valasz: a Krisztusi tanitas az az alap amire lehet epiteni, kozosseget kell letrehozni, epiteni kell, es jovot tervezni.

A teljes elmenyt visszaadni nem lehet:) az azonban biztos, hogy egy nagyon jo hangulatu, igazan ertekes beszelgetes volt, igazi mely elmeny azoknak akik eljottek, vallasi felekezethez valo tartozastol fuggetlenul.

A sajto reszerol csak a fiatal portal, a http://bucsin.8k.ro szerkesztoje volt jelen, a forumrol keszult fotok, es videok a Bucsin Online-on, es az ujonnan beindult Bucsin Tv-n lesznek elerhetoek nemsokara. Koszonjuk neki hogy eljott!

Koszonjuk a lelkipasztorainknak, hogy estejuket a fiatalokra szantak, es minden resztvevonek aki eljott, remeljuk gondolatokkal, elmenyekkel gazdagabban tert haza!
A "gondolat EBRESZTO est"-ek sorozat folyatodik, mas erdekes temaval!
Koszonjuk a ProArt-nak hogy helyet adott, az OraInternational-nak hogy tamogatta a rendezvenyt!


Gorog Joachim Tarsasag, es
Gyergyoi Fiatal Forum



2007-06-05

GondolatÉBRESZTŐ est

A Gyergyói Fiatal Fórum és a Görög Joachim Társaság
szeretettel meghív mindenkit a "A Hit szerepe a gyergyói közösségünkben" címü fiatal fórumra.

Idöpont: június 6, szerda, 19 óra
Helyszín: Gyergyószentmiklós, Pro Art Galéria
Téma: Arra a kérdésre keressük a választ, a történelmi egyházak képviselőinek részvételével, hogy gyergyószentmiklósi fiatal közösségünk aktuális problémáira és válsághelyzeteire a hit milyen módon ad megoldást.
Támogató: Ora International